Bemutatkozás

„Segítséget szerettünk volna nyújtani a Vác és vonzáskörzetében élő, kislányunkhoz hasonló „különleges” gyermekeknek és szüleiknek, hogy a fejlesztésükhöz szükséges terápiát lakhelyükhöz közel kaphassák meg.

Immár 7 éve járjuk ezt a nem könnyű utat. Tapasztalatainkat szerettük volna valahogy kamatoztatni és a gyerekeknek, szülőtársaknak segíteni. Így fogalmazódott meg egy fejlesztőház létrehozásának ötlete, ahol a gyermekek számára is barátságos környezetben adunk helyet a környék terapeutáinak, fejlesztő szakembereinek a terápiák megvalósításához. Sőt, továbbgondoltuk: ha már rendelkezésre áll egy kellemes hely, legyen még zene-bölcsi és -ovi, angol és még sok más egyéb foglalkozás, ami minden gyermek fejlődését szolgálja – helyben, Vácott.”

Baloghné Tóth Katalin és Balogh Péter
az Együtt Érted Fejlesztőház megálmodói

 

A fejlesztőház létrehozásáról, céljáról néhány gondolat

A mi történetünk…

Kislányunk 2007. novemberében született. Már a kórházban kiderült, hogy problémák vannak nála. Rengeteg vizsgálaton esett át, de sajnos nem találtak egyértelmű diagnózist. Azzal a tanáccsal bocsátottak el a kórházból, hogy fejleszteni kell gyermekünket. Tünetei a születés alatt fellépő oxigénhiányra utaltak, így kezdtük a Dévény-terápiával, majd utána sorban a Pető-féle mozgásterápiával, logopédiával és folytattuk a fejlesztést gyógypedagógiával. Kiegészítettük úszással, lovaglással, TSMT terápiával (idegrendszert stimuláló mozgásterápia), alapozó terápiával – mindent a maga idejében és mindent különböző helyszínen.

Vác és vonzáskörzete…

Bár környékünkön vannak kitűnő speciális állami intézmények minden korosztály számára, de sajnos a szűkös lehetőségek miatt a szakembereknek igen kevés ideje jut 1-1 gyermekre. A látványos eredmény eléréséhez intenzív és gyakori fejlesztésre van szükség.

Utazás, foglalkozás, utazás, torna, …

Mint minden szülő, mindent – de legalábbis a lehető legtöbbet – meg akartunk adni kislányunknak, így rengeteget autóztunk többek között Budapestre, illetve a környékbeli városokba, hogy minden szükséges fejlesztésen részt vehessünk. Aki ugyanezt az utat járja, pontosan tudja, hogy mennyire elfáradnak a gyermekek egy-egy foglalkozás, terápia végére.

Az Együtt-Érted Fejlesztőház

Mivel Vácon és környékén is számos kiváló szakember dolgozik különböző intézményekben, szerettünk volna létrehozni egy barátságos helyet, ahol egymásra találhatnak a helyi vagy közelben élő terapeuták és a fejlesztést igénylő gyermekek.

Segíteni akartunk, hogy lakhelyük közelében kaphassák meg ugyanazokat a fejlesztési lehetőségeket azon gyermekek is, akik szülei nem tudják megoldani azt, amit mi végigcsináltunk – hetente több alkalommal is Budapestre autózni, mivel a szükséges terápiákat egyébként leginkább a főváros tudja biztosítani.

Ezért hoztuk létre a Együtt-Érted Fejlesztőházat, mely 2013 szeptemberében nyitotta meg kapuit.

Fejlesztőház mindenkinek

Az általunk összefogott szakemberek a speciális terápiákon túl az egészséges gyermekeknek szánt zene-bölcsit, tornákat és angol tanítást is biztosítanak. A szülőknek pedig pszichológusunk nyújt tanácsadást, választ adva az aktuális kérdéseikre, nevelési nehézségekre. Természetesen nyitottak vagyunk a szolgáltatáspaletta szélesítésére, így örömmel vesszük a helyi szakemberek megkeresését, akik színvonalas szolgáltatásukkal egészítenék ki a Fejlesztőházunk nyújtotta foglalkozásokat.

Szeretettel várjuk a környék fejlődni, ügyesedni, okosodni vágyó gyermekeit, illetve szüleiket!